Ép testben ép lélek

Iskolánk újra bekapcsolódott az Európai Unió által támogatott Socrates program Comenius akciójába. A 2003. októberében, Csehországban megrendezésre került partnerkeres. szemináriumon sikerült kapcsolatot kialakítanunk egy-egy ír, máltai, spanyol, szlovén és török intézmény jelen lévő résztvevőjével.

Kapcsolatteremtésünk alapját az adta, hogy 2004 a sport általi nevelés európai éve. Arra kerestünk közös megoldást, hogyan tudnánk még jobban bevonni a sportot az iskolai oktatásba, ill. a sport adta lehet.ségeket kihasználva hogyan vezessük rá a gyerekeket arra, hogy az egészség megtartásához a hangsúlyt a megelőzésre kell fektetni.

Pályázatunkban a következő célokat fogalmaztuk meg:

  • A sportolás megszerettetését célzó játékos, egészséges életmódot népszerűsítő, a gyerekek fizikai képességeit, erőnléti állapotát fejlesztő testmozgás biztosítása.
  • Szeretnénk elérni, hogy a fiatalok számára a sport örömteli és szórakoztató elfoglaltságot jelentsen. Igyekszünk ráirányítani a gyerekek figyelmét a tanórán kívüli sporttevékenységekre is.
  • A sport révén olyan pozitív emberi tulajdonságok kialakítására (küzdőképesség, kitartás, kudarcok elviselése, a vereség és siker feldolgozása) törekszünk, melyek lehetővé teszik, hogy tanulóink a mindennapi életben is sikeressé válhassanak. A sport célja megtanítani a gyerekeket arra, hogy a valódi sikerek hátterében mindig becsületes, tisztességes és kitartó munka áll.
  • Projektünkkel az egyes országok kultúrájának megismerését és elfogadását is szeretnénk elérni.

A projektet bemutató weboldal a http://schoolnet.gov.mt/active címen, az iskolákban megvalósult tevékenységek beszámolói, illetve fotói ezen a weboldalon tekinthetők meg.

A projektet bemutató kiadvány [3,61 M]

 

 
A projekt logója