Bolyai Matematika Csapatverseny

A Bolyai Matematika Csapatverseny középiskolai tanárok kezdeményezésére először 2004-ben került megrendezésre Budapesten. Mára a verseny országos szintűvé bővült, s idén ősszel több mint 12 ezer diák írta egyszerre a szigorú szabályok szerint megállapított és közzétett feladatokat. A verseny lényege, hogy a diákoknak lehetőséget teremtsen az együttgondolkodásra és a csapatmunkára, a logikai gondolkodás erősítése mellett. A versenyben természetesen tanulóink közül is részt vettek a legügyesebb matekosok, hazai pályán, hiszen az idei megmérettetésnek ill. a körzeti fordulónak az iskola épülete adott otthont. Az eredményhirdetésre november 5-én került sor, egy ünnepélyes gála keretében, ahol zene és tánc is színesítette az izgalmas pillanatokat.