Iskolatörténet
Iskolánk Heves megye legnagyobb iskolája.
Eger város északi lakótelepének - a Felsővárosnak - építése miatt a város vezetősége - számítva egy demográfiai hullámhegy bekövetkezésére- az addig meglévő iskolák mellett új általános iskola megépítését vette tervbe.
1979-tõl 1990 tavaszáig mint 6. sz. Általános Iskola működtünk, azóta Balassi Bálint Általános Iskola néven neveznek bennünket.
Az épület kivitelezését a Heves-megyei Állami Építőipari Vállalat végezte Fridrich Sándor építésvezető irányításával. Dr. Kovács János - az intézmény megbízott, majd kinevezett igazgatója - felügyelte a munkálatokat. Az iskola átadása két lépcsőben történt. Az épület “A” szárnya 1979-ben, a Nemzetközi Gyermek Évben került átadásra. Egy évvel később követte a “B” szárny és a tanuszoda. Itt működik a diákkonyha is, ami mind a tanulóink, mind a dolgozóink, mind a lakótelep egy részének étkeztetési igényeit kielégíti.
1979-től 1990 tavaszáig mint 6. sz. Általános Iskola működött, azóta Balassi Bálint Általános Iskola néven neveznek bennünket.
Az épületet 24 tanulócsoportra tervezték, de már az átadáskor meghaladta a tanulólétszámunk a 900 főt (a környező iskolákból osztályok lettek áthelyezve nevelőkkel együtt). Az 1980-as évek első felétől a zsúfoltság fokozódott, az 1500 főt is meghaladta az ide járó tanulók száma, így a folyosóvégek leválasztásával új tantermeket kellett létrehozni. Első osztályban 10 osztályt kellett indítanunk. A túlterheltség megszüntetésére egy újabb iskolát adtak át a lakótelepen, ahová több osztályunkat áthelyeztek. 1989-től a létszám fokozatosan csökkent, 1992-től stabilizálódott 880-900 főben, ez 5 osztályt jelent évfolyamonként.
Nevelési-és oktatási megfontolások miatt, de főleg demográfiai okokból az 1999/2000. tanévben 38 osztállyal és 20 napközis csoporttal működtünk.